"A kiválóság nem örökletes. A minőség nem veled születik. Csak akkor lehetsz a legjobb, ha a legjobbakkal veszed fel a versenyt."

Gundel Károly

2018. február 15., csütörtök

~ CSIRKETORTA ~














Egy klasszikusnak mondható vasárnapi ebéd. Sok munka nincs vele és mégis egy finom húsos fogás kerekedik ki belőle. Sokszor megsütöttem már, így arra gondoltam, hogy megér egy misét itt a blogomban. A lehető legegyszerűbben készítettem el, az összeállítástól a tálalásig körülbelül egy óra telt el. Ennyi igazán belefér a vasárnapi konyha projektbe. Tejszínes burgonyapürével és savanyú mini paprikával fejedelmi ebéd lesz.


Hozzávaló 4-5 személynek: 2 kisebb csirkemell filé, 3 tojás, 3 kanál liszt, 100 gr. tejszín, 300 gr. trappista sajt, 100 gr. vékonyra szeletelt bacon szalonna, só, 1/2 mokkáskanál őrölt fehér bors és fokhagymapor. Tálaláshoz: tejszínes burgonyapüré, savanyúság.


A csirkemellet megmossuk, szárazra törölgetjük, sózzuk, enyhén borsozzuk majd hosszanti, vékonyabb csíkokra felvágjuk. A sajtot lereszeljük. A tojásokat tálba ütjük, hozzáadjuk a lisztet, a fokhagymaport és a fele mennyiségű reszelt sajtot. Villával elkeverjük. A vékony baconszalonna szeletekkel kibélelünk egy őzgerinc sütőformát úgy, hogy a szalonnaszeletek túl lógjanak rajta. A csirkecsíkokat megmártjuk a sajtos-tojásos masszában, majd egy sort lerakunk a sajtos húscsíkokból a forma aljába. Megszórjuk a hús tetejét egy kevés reszelt sajttal, majd jöhet egy újabb sor húscsík. A tetejére ismét reszelt sajt kerül, majd a végén ráhajtjuk a töltelékre a kilógó szalonnaszeleteket.






Az elkészült formát betesszük a 180 °C-fokos sütőbe sülni. Kb. 35-40 perc alatt pirosra, ropogósra megsütjük benne a csirketortát. Amíg sül a csirke, addig elkészítjük a burgonyapürét is. Mikor a hús megsült, óvatosan kiborítjuk egy tepsire és a baconszalonnát a tetején is ropogósra sütjük kb. 5-10 perc alatt. Tálaláskor felszeleteljük a csirketortát és burgonyapürével forrón tálaljuk.  




2018. február 10., szombat

~ ROPOGÓS ZABCSÉSZE JOGHURTTAL ~














Szuper reggeli az egészség jegyében. Garantáltan jóllakat egész délelőttre és még a rostbevitelt is bőven fedezi számunkra. Szóval ennél jobb reggeli nehezen akad, ha el akarnánk feledni az unalmas szendvicseket. Ki-ki, a maga ízlésének megfelelően pakolhatja tele a ropogós csészéket, különféle gyümölcsökkel vagy ízében harmonizáló joghurttal. Két csészével bőven elég, és máris  indulhat a nap...


Hozzávalók 3 adaghoz: 1 1/4 csésze zabpehely, 3 evőkanál méz, 1 csipet só, 1 alma, 1 teáskanál chia mag, 1 csapott teáskanál fahéj, kevés olaj. Továbbá: 250 gr. sűrű görög joghurt, 2 kanál méz, vegyes-friss gyümölcskeverék /áfonya, narancs, kivi, meggy, málna, eper, alma/.


A sütőt előmelegítjük 200 °C-fokra, a 6-os muffin-sütő mélyedéseit pedig kevés olajjal átkenjük. Az almát meghámozzuk, magházát kivágjuk és felaprítjuk. Botmixerrel pürésítjük. A zabpelyhet tálba szórjuk, hozzáadjuk az almapürét, a chia magot, a mézet, a csipet sót és a fahéjat. Elkeverjük és10 percet állni hagyjuk. Enyhén vizes kézzel elosztjuk a mézes zabpelyhet a muffin-sütő mélyedéseibe, majd csésze formára kialakítjuk azokat. Lényeg, hogy oldala is legyen a kelyheknek, mert így tudjuk majd joghurttal megtölteni. Forró sütőbe toljuk a formát és kb. 15 perc alatt, ropogósra megsütjük benne a zabcsészéket. Sütés után kihűtjük a csészéket, majd megtöltjük a mézzel édesített, sűrű joghurttal. Megpakoljuk a tetejüket a tetszőlegesen összeválogatott, aprított friss gyümölcsökkel. Máris falatozhatjuk. Laktató és egészséges reggelire vagy uzsonnára.





2018. február 7., szerda

~ THAI CSIRKÉS SALÁTA WRAP ~















Egy gyors vacsora ötlet a Thai konyha világából. Expressz gyorsan tálalható, hiszen amíg a rizs megpárolódik addig a húsos ragu is éppen elkészül. Ez a recept most csirkemellel készült, de nagyon finom, vékony csíkokra vágott marhahússal is. Az esetben a párolási idő akkor egy kissé kitolódik. Friss, roppanós salátalevélbe, párolt jázmin rizzsel tálalva, egy kimondottan klassz főételt kapunk.


Hozzávalók 4 személyre: 1 nagyobb csirkemellfilé vagy 300 gr. szín marhahús, 1 kisebb fej vöröshagyma, 2 gerezd fokhagyma, 2 kanál olaj, 1 kanál szezám olaj, 1 zöld kaliforniai paprika, 2 kanál mogyoró vaj / Lidl /, 3 kanál szójaszósz, 3 kanál hoisin szósz, 1 kanál rizsecet, 1 kanál méz, 1 kanál chili szósz, 1 teáskanál friss reszelt gyömbér, 1 kávéskanál étkezési keményítő, 1 dl víz, csipet só. Tálaláshoz: salátaszív, párolt jázmin rizs.


Először a szószt keverjük ki. Tálkába mérjük a szezám olajat, a a mogyoróvajat, a szójaszószt, a hoisin szószt, a rizsecetet, a mézet, a chili szószt, a reszelt gyömbért, a reszelt fokhagymát, az étkezési keményítőt, a vizet és a csipet sót. Alaposan kikeverjük. Ez után a csirkemellet megmossuk, szárazra töröljük és apró kockákra felvágjuk. Egy serpenyőbe olajat hevítünk, majd az aprított hagymát üvegesre sütjük rajta. Mikor a hagyma elősült, hozzáadjuk a csirkehúst és állandóan kevergetve kissé lepirítjuk. Miután a hús lepirult, hozzáadjuk a szószt és egyet forralva rajta, besűrítjük a ragut. Tálaláskor a saláta levelekbe töltjük a csirkés ragut és forrón tálaljuk a párolt rizzsel.





2018. február 4., vasárnap

~ AZ ELSŐ SZAKÁCSKÖNYVEM... ~






Manapság trendi szakácskönyvet készíteni... Nem vagyok szakács, sőt még írónő sem, mégis kreáltam egy könyvet. Egy SZAKÁCSKÖNYVET... Igen, csupa nagy betűvel! Bizony ám... Azt gondolom a két gyermekem után, ez lett a soron következő nagyszerű produktum, ami tőlem származtatott. Bevallom, az első kettő is megizzasztott rendesen, de ez sem volt verejték nélküli meló. Nyolc év munkája, nyolc tartalmas év, főzése és sütése. Amióta belevágtam a blog írásba, nem csak szenvedéllyé vált nálam a főzés és a konyhai tevékenység, hanem kimerem mondani, hobbivá is avanzsálódott. Kicsit nagyképűen hangozhat, de tényleg így van. Szeretem csinálni. Ez van. Voltak gyenge próbálkozásaim könyveket illetően, amik évekkel ezelőtt készültek a család számára, és tényleg csak elenyésző példányszámban íródtak. Persze azok sem lebecsülendőek.

Mikor 2015. Novemberében megnyeretem egy online szakácsversenyt a Lidl Konyha oldalán, akkor azt gondoltam, hogy az lett a hab a tortámon, ennél nagyobb elismerést nem is érhet el egy olyan kis szakácshangya, mint amilyen én voltam. De akkor még fogalmam sem volt arról, hogy milyen érzés besétálni egy hatalmas nyomdába és kézbe venni egy saját könyvet... Jézusom, még most is megcsípem magam: ez tényleg igaz? Nem álmodom? Nem. Ez valóság. És milyen valódi! Még most is nehezen hiszem el, pedig a valóság itt van előttem.

Manapság a könyvesboltok polcai roskadoznak a szebbnél-szebb és jobbnál-jobb hazai és külföldi szakácskönyvektől, de úgy gondolom a Blogkonyhám megfér majd köztük, büszkén és kacéran. A nevében is benne van, blog-konyha. Blogból íródott, válogatva, színes, vegyes, receptekkel. 109 finom étel, 109 színes ételfotó és109 közreadott receptúra. 

 Ami a kinézetet illeti: elegáns, visszafogott és finom. Manapság a kép elengedhetetlen kellék egy szakácskönyvben. Egy jó ételfotó, már egy fél siker. Nekem nincs bajom a csak leírást tartalmazó könyvekkel, de azt be kell látni, hogy olyan vizuálisan túlterhelt világban élünk, ahol elengedhetetlen a szép design, hogy felfigyeljünk valamire. Valamire, ami oda vonzza a tekintetet és a kíváncsiságot. Viszont lehet akármilyen szép, mutatós, látványos a formátum és a dizájn, ha például nem használható a tartalmi része. Mert akkor tuti, hogy csak a könyvespolcon fog porosodni az elárvult könyvecske. Sokféle célközönséghez szólhat egy-egy szakácskönyv, de a többségük azonban mégis csak a főzni szerető, agilis, jó értelemben vett, "hétköznapi" embereknek készül. A szakácskönyvnek véleményem szerint a konyhapulton, vagy a konyha közelében van a helye. Ha ebből indulunk ki, és az olvasó fejével gondolkodunk, akkor kell a jó átlátható tartalom, a jól megírt, érthető és nem túl bonyolult recept leírás.
A hangsúly az ötletességen legyen, mert a huszadik húsleves-variáció már nem lehet izgalmas semmilyen formában sem. Ne legyen elérhetetlen, nálunk nem beszerezhető alapanyag a hozzávalók listájában, mert az olvasó csalódottan fogja becsukni és félretenni a könyvet, ha talál benne egy olyan alkotóelemet, amihez teszem azt, le kell járnia félig a lábát és mondjuk még nem is hallott róla sohasem. Pontos, kipróbált és érthetően megfogalmazott receptleírás kell az adott étel mellé, mert enélkül nem lesz sikerélményük az amatőröknek, de még a haladóknak sem. A legtöbb szakácskönyv nem a mesterszakácsoknak szól, hanem az átlagos, főzni szerető embereknek, akik próbára teszik a tudásukat a konyhákban. Nem érdemes az embereket elijeszteni olyan hozzávalókkal, konyhatechnológiai megoldásokkal, bonyolult gépezetekkel, amikről még életükben sem hallottak. Azok szerintem maradjanak meg a profiknak és a Michelin csillagos séfeknek.

 Mindenki kezdi valahol, senki sem fakanállal és habverővel a kezében születik meg erre a világra. Én sem. Az alapokat én is kaptam. Anyától és Mamától. Ezt adom át a Lányomnak a Szeretteimnek és Nektek, kedves Olvasók.

Amennyiben szeretnél egy Blogkonyha szakácskönyvet, kérlek írj levelet a kbarakonyi@gmail.com e-mail címre. Akik pedig maradnak az online világában, azoknak pedig jó böngészést kívánok az Illéskrisz Konyhája gasztro-blogban...





2018. február 3., szombat

~ ŐSZIBARACK DESSZERT ~
















Tavasz csalogató barackos desszert készült ma, mert vendégeket várok délutánra. Konzervet használtam, hiszen télvíz idején vajmi kevés esély van arra, hogy friss barack teremjen a közelemben. Erre viszont tökéletes volt az is. Készítéséhez nem is kell más, mint egy turmixgép és egy botmixer. Egyszerű alapanyagok és mégis egy királynői desszert. Behűtve, még nyáron is el tudom képzelni... Nagyon finom és olcsó poharas desszert.


Hozzávalók 6 személyre: 1 doboz felezett őszibarack konzerv, 250 gr. sűrű görög joghurt, 200 gr. tejszín, 3-4 evőkanál méz, 100 gr. őszibaracklé, 1/2 citrom leve, 3 evőkanál zselatin.


A barackok felét botmixerrel pürésítjük, a többit pedig egy éles késsel nagyon vékonyan felszeleteljük, ez fog kelleni majd a barack rózsák elkészítéséhez. Két evőkanál zselatin beáztatunk egy fél pohárka vízben és megvárjuk míg megduzzad. Mikróban felmelegítjük, de nem forraljuk. A turmixgépbe töltjük a joghurtot, a tejszínt, a barackpürét, 1 dl. konzerv őszibaracklevet, a mézet, a citromlevét és a langyos zselatint. Összemixeljük. Az elkészült barackos joghurtot kimérjük a desszertes kelyhekbe úgy, hogy a tetején maradjon hely a barack rózsáknak. Hűtőben megdermesztjük. Mikor megszilárdult, a desszertek tetejét kirakjuk rózsaszirom alakban a barack szeletekkel. A végén a maradék egy evőkanál zselatint felmelegítjük kb. 50-60 gr. őszibaracklében és a bevonjuk vele a barackvirágok tetejét. Kiskanállal óvatosan ráfolyatjuk. Az elkészült desszerteket a tálalásig hűtőbe tesszük. Nagyon szép és nagyon finom.





 



2018. február 1., csütörtök

~ KÁPOSZTÁS PALACSINTA ~












Télen elég sokszor készítek káposztás tésztát. Az olyan igazi hétköznapi étel. Egy valamilyen snassz kis leveske mellé, mondjuk tojás, klasszul illik. Most a lepirult és jó borsos káposztát betöltöttem palacsinta tésztába. Háromszögletű batyukat hajtogattam belőlük, úgy hogy kézbe véve lehetett belőle lakmározni. Egész jó összhangba jött a káposzta a palacsinta tésztájával is, úgy hogy legközelebb is így eszünk majd " káposztás tésztát ". A vadabb ízvilágúak, mint én, Uram bocsá..., porcukorral is meghintettem. Persze ha nem akarunk palacsintázni, akkor kifőtt kockatésztával keverjük el a pirított káposztát. 


Hozzávalók: 1 közepes fej fehér káposzta, 2-3 evőkanál zsír, 1 csapott evőkanál só, ízlés szerint őrölt fekete bors és cukor. Palacsinta tészta: 2 tojás, 200 gr. liszt, 3 dl tej, 2 dl szódavíz, 1/2 mokkáskanál só, 2 evőkanál olaj, 1 csipet cukor.


A káposztát megmossuk, félbevágjuk és torzsáját kivágjuk. Káposzta reszelőn lereszeljük. Megszórjuk a csapott evőkanál sóval, átkeverjük és 1/2 órát pihentetjük. Ez idő alatt a só átjárja és a levét kiengedi. Alaposan kinyomjuk a káposztából a levét és forró zsiradékra rádobjuk. Közepes tűzön, állandóan kevergetve világos barnára lepirítjuk. A végén rászórjuk a cukrot, az őrölt fekete borsot és átkeverjük. Míg sül a káposzta, addig a palacsinta tésztáját kikeverjük és olajozott, forró serpenyőben kisütjük a palacsintákat. Töltésnél a palacsintákat félbe vágjuk, egyik végükbe káposztát teszünk, majd háromszög alakban betekerjük. Kevés őrölt borssal meghintve, forrón tálaljuk. 





2018. január 29., hétfő

~ VARGABÉLES HÁZI TÉSZTÁVAL ~










Kissé eltértem a klasszikustól, mert hiánycikk volt nálam hétvégén a cérnametélt és a rétes tészta. Néha velem is előfordul, hogy kifogyok valamiből, bár ritkaság számba megy. Szoktam mondani: - Még az is van itthon, ami nincs... Viszont volt friss tojásom és leveles tésztám. Tehát, tudtam sütni Vargabélest! Gyorsan felütöttem két tojás és gyúrtam belőle egy adag jóféle házi tésztát. Vékonyra kinyújtottam és a lehető legvékonyabban fel is vágtam egy éles késsel. Majdnem olyan vékony lett mint a cérna, viszont sokkal finomabbá vált tőle a béles.... A többi már tényleg rutinmunkának számított, hiszen csak kevertem-kavartam és betöltöttem. A végeredmény pedig ellenállhatatlan lett. Alig bírtam magam visszafogni egy kocka után.


Hozzávalók a tésztához: 2 tojás, 200 gr. finom liszt, 1 csipet só. Továbbá: 1 csomag leveles vagy rétes tészta, 500 gr. friss túró, 4 tojás, 120 gr. cukor, 1 kiskanál vanília esszencia, 50 gr, vaj, 1 bio citrom reszelt héja, 50 gr. mazsola vagy vörös áfonya, i csipet só. Szóráshoz: vaníliás porcukor.


A tésztához a tojásokat egy tálba ütjük, hozzáadjuk a sót és a lisztet. Kemény tésztát gyúrunk belőle, majd letakarva 20 percet pihentetjük. Pihentetés után lisztezett lapon nagyon vékonyra kinyújtjuk a tésztát, majd felgöngyöljük és egy éles késsel nagyon vékonyra felszeleteljük. Liszttel közben megszórjuk és összeborzolva szétterítjük, hogy egy kissé szikkadjon.




Sós-lobogó vizet forralunk és kb. 5 perc alatt kifőzzük benne a tésztát. A megfőtt tésztát leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük és lecsepegtetjük. Ez után a töltelékhez a tojásokat szétválasztjuk, a fehérjékből egy csipet sóval kemény habot verünk, 3 sárgáját pedig fehéredésig keverjük a cukorral. A megmaradt 1 sárgáját félretesszük, ezzel kenjük majd le a sütemény tetejét.






A túrót ha nagyon durva szemű, akkor villával kissé áttörjük, majd egy nagyobb tálba tesszük. Hozzáadjuk a kifőtt tésztát, a felhabosított, cukros sárgáját, a vanília esszenciát, a citrom reszelt héját, a csipet sót és a megáztatott aszalt mazsolát/áfonyát.






Alaposan átkeverjük az egészet, majd a végén lazán beleforgatjuk a  tojásfehérjehabot is. A kész tölteléket félre tesszük.




A rétes tésztával/leveles tésztával kibélelünk egy kb. 20 x 30 cm-es tepsit. Ha rétestésztával dolgozunk, akkor a lapok közét olvasztott vajjal kenjük át, ha leveles tésztával, akkor elfelezzük, méretre nyújtjuk és az egyik felét a tepsibe tesszük. A tepsiben lévő tésztára halmozzuk a tölteléket, elsimítjuk, majd a maradék tésztával befedjük a süteményt. 






A tojássárgájával lekenjük és máris mehet az előmelegített, 175 °C-fokos sütőbe sülni. Kb. 25-30 perc alatt pirulásig sütjük a vargabélest. Sütés után langyosra kihűtjük, porcukorral meghintjük és felkockázva tálaljuk.